Delena Online

I'm came back

A Vámpírnaplókat az ember nem felejti el - legalábbis én nem tudtam. Hiába nem szerkesztettem jó ideig, mindig a részem volt a történet (és nem csak azért, mert szerepjátékozom a témában). Delena ÖRÖK. Mindig is első helyen lesznek nálam. Elég egy videó, egy gif és máris előtör belőlem a rajongás.  Még mindig képes vagyok leülni és visszanézni részeket, vagy az egész sorozatot. Imádom! Pont ezért gondoltam rá, hogy talán ideje lenne leporolni az oldalról a rárakódott koszt - és kicsit felfrissíteni mindent. Nem mondom, hogy ugyanolyan aktív szerkesztő leszek, mint voltam. Mert biztos, hogy nem. S a színészekről sem fogok olyan mértékű infó áradatot, vagy fotókat hozni - az előbbit még csak-csak, de a fotókat nem garantálom. Sőt. Főleg nem naprakészen.  Tehát... mit tervezek az oldalra? Vámpírnaplókat és Delenát. Ez a kettő garantált. Még az is előfordulhat, hogy olykor a Legacies is terítékre kerül, hisz a TVD univerzumában játszódik, sőt... a Salvatore házban, ami most egy bentlakásos iskola, ugyebár. Szóval ilyesmire lehet tőlem számítani. Aztán meglátjuk. Nem ígérgetek, de most bennem van a szerkeszthetnék... 

További szép napot!

Ut.i.: Természetesen nem egyedül vezetem az oldalt: visszatért Damon, az én társszerkesztőm, akivel kéz a kézben hozzuk majd a híreket, cikkeket! 

Címkék: Oldal
2019.11.19. 14:53, Elena

A hatodik design, egy év és egy bejegyzés

A tánc, ahol Damon beleszeretett Elenába

Eltelt 1 év és erről illik megemlékezni. Emlékszem, tavaly rengeteget gondolkoztam azon, megnyissam-e az oldalt. A rajongás megvolt bennem, ahogyan az is, hogy újból szerkeszteni akartam, immár egyedül és egy olyan témában, amiben még nem. Aztán egy kedd délelőtt végül megnyomtam a bűvös létrehozás gombot. Akkoriban nem voltak nagy terveim az oldallal, sőt. Csak kellett egy hely, ahol ömlenghetek, ahol rajonghatok a kedvenceimért. Bár a Sors úgy hozta, hogy a kedvenc párosom a 6. évad végeztével bizonyos értelemben semmivé foszlott, az oldalt kitörő örömmel és lelkesedéssel vittem. Élmény volt végigkövetni a 8. évadot és fordításokat készíteni, hírekkel kecsegtetni. Izgalmas volt várni Nina visszatérésére, arra, hogy végül Damon és Elena szerelme beteljesül-e, avagy örökre a levegőben lógva marad a történetük. Az oldalt sok-sok siker és elismerés érte az elmúlt évben. Például, kikerültünk a História GP ajánlójába, mindössze az oldal nyitása után egyetlen hónappal. Aztán megnyertünk magunknak egy portálajánlót is. Február 20-án átléptük a 10.000 látogatót, ami számomra hatalmas öröm és megtiszteltetés volt! (5 hónap alatt, atyaég!) Rá három napra kikerültünk a G-Portál főoldalán levő ajánlóba is! Azt hiszem, ez volt az egyik legnagyobb siker, ami az oldalt érte. Május 5-én átléptük a 20.000 látogatót. A másik legnagyobb siker ezen a napon érkezett, ugyanis a napi látogatottsági rekord az egekbe szökött, hisz 1160-an voltatok itt! És ez minek volt köszönhető? Annak a hírnek, miszerint Ian apai örömök elé néz! Nos, azóta a kicsi már meg is érkezett. Azután... bevallom, az oldal kissé elhanyagolásra került. Több hónapig nem volt semmi friss, de ami igazán megmelengette a szívemet az az volt, hogy a látogatók továbbra sem tűntek el. Ezt bizonyítja az is, hogy augusztus 14-én átlépte a 30.000 látogatót a számláló. Így hát, augusztusban újra billentyűzetet ragadtam, azonban belerángattam a szerkesztőségbe Damont is, aki örömmel sietett a segítségemre. Mert hát, ő Damon. Ez a dolga, nem igaz? Rá mindig lehet számítani és ezt itt is bebizonyította. Azóta ketten vezetjük az oldalt és igyekszünk mindenféle frissel szolgálni. A színészekről és a kedvenceinkről egyaránt. Köszönöm az elmúlt 1 évet és biztos vagyok benne, hogy sok-sok évig boldogítunk még titeket, ha velünk tartotok! Ha nem, akkor sem zárjuk be ezt a rajongói kuckót.

A magam részéről egy design az ajándék az oldalnak, így az első éves születésnapra. Lehet túl kék, lehet, hogy kicsit vad színeket használtam, de remélem, nektek is legalább annyira tetszik, mint nekünk! Ezen kívül Elena előéletének első két modulja megtelt tartalommal, habár nincs túl sok információnk róla.

- Elena

Igaz, hogy én még csak egy hónapja vagyok jelen adminként az oldalon, de ugyanolyan örömteli nap a számomra is a mai, mint Elenának és minden kedves látogatónknak. Egy év ugyanis nem kis idő egy weboldal esetében, főleg, hogy a sorozat, amin alapult, fél időnél lezárult. Minket azonban ez nem állított meg, és ezt csakis nektek, olvasóinknak köszönhetjük. A fentebb felsorolt sikereink is jól mutatják, hogy igen is van igény arra, amit csinálunk, és hogy ti megbecsülitek mindazt az erőfeszítést, amit az oldalba fektettünk. Köszönöm! Nagyon jó érzés tudni, hogy még a nyár eleji kisebb szünet után is visszatértetek velünk együtt, és hogy ugyanúgy látogatjátok az oldalt. Remélem, hogy ez az egy év kettőre bővül, majd háromra, és akár még többre, mert mi biztosan nem adjuk fel, ezt megígérhetem nektek! Úgyhogy ti se fogjátok vissza magatokat, és nyugodtan kommenteljetek a híreink alá, osszátok meg a véleményeteket, az érzéseiteket, csak úgy, mint a Nosztalgia csütörtökös bejegyzéseinkhez, hiszen mindez értetek van. Köszönjük, hogy itt vagytok nekünk! Boldog születésnapot Delena GP, nagyon boldog és büszke vagyok arra, hogy együtt élhettük meg ezt 

Ajándék gyanánt én is készültem nektek egy-két aprósággal, bár ez koránt sem olyan nagy dolog, mint a dizi Elenától, ami tényleg egyszerűen csodálatos lett, de nem is húzom tovább szót, hanem kukkantsatok be a Damon menüpontba, és megláthatjátok az én meglepetésemet mindenki kedvence előélete almenü alatt. Csemegézzetek csak, és amint időm engedi, jövök a többi infóval is 

- Damon

Címkék: Oldal Születésnap
2017.09.06. 00:06, Elena & Damon

When You Fall In Love

bővülünk

Ma egy, azaz több örömhírrel szolgálhatok a kedves, kitartó látogatóknak, akik még feljárnak hozzánk. Az első hírem az, hogy belevetettem magam a szerkesztésbe és visszamenőleg elkezdtem felrakni minden frisst (igen, visszaidőzítettem, hogy átláthatóbb legyen az egész), amit érdemesnek találok arra, hogy megosszam veletek. Lassan a végére érek, lassan összegyűjtök mindent, amit kell és akkor neki tudok állni a legújabb frisseknek, na meg a fő témánknak, Delenának... a másik hírem félig ehhez kapcsolódik, ugyanis NEM egyedül fogom folytatni az oldalt! Bizony, emberek, a szerkesztői, egy fős brigád ma kibővül kettőre!

Egy nagyon kedves barátnőmet vettem be a csapatomba, aki az oldalon Damonként fog garázdálkodni, csak a vicc kedvéért - meg mert szerintem tök menő, hogy egy Delenás oldalt Damon és Elena vezet. Na, de elég is ennyi ebből! Ő is áll most már bárki rendelkezésére és mi ketten igyekszünk, hogy a legnagyobb Delena rajongói oldal lehessünk

Ut.i.: Az oldal 1 hónap múlva 1 éves lesz, szóval a design váltást most már arra az időszakra napolom el, remélem, nem haragszik meg senkire érte.

Címkék: Oldal
2017.08.12. 15:40, Elena

The Necklace

oldalinfó

Rendhagyó bejegyzés, ugyanis változott az oldal e-mail címe, amit gondoltam, illik tudatni a látogatókkal. Szóval, ha valami privát, személyes témát feszegetnél, akkor ezentúl az alábbi e-mail címre írj:

delenackles@gmail.com

Biztos, hogy napokon belül válaszolni fogok, de szerintem még aznap. Amúgy a cím összetétele: Delena + Neklace. Ha már a nyaklánc egy fontos dolog az ő életükben, szerelmükben. Ugye erről már egy cikket is írtam.
Ezen kívül szeretném megköszönni a rengeteg látogatót, amit ma kaptam - hisz túlléptük a napi 1000 látogatót! Ezen felül a teljes látogatottságunk 20.000 fölé mászott. Nagyon jó érzés, hogy ennyi embert érdekel, amit kirakok ide! :) És annak is külön örülök, hogy rengetegen örültök velem együtt Ianék boldogságának, meg a pici babának. Igyekszem amúgy a frissítésekkel és ígérem, nem csak Ianről és Nináról fogok hozni dolgokat, hanem Delenáról és a TVD-ről is. Ugyanis még akadnak olyan cikkek, amiket nem hoztam el nektek.
Nos, de nem is fecsegek tovább, élvezze mindenki a hétvégét! (És ne felejtsetek anyák napjára készülni!)

Címkék: Oldal
2017.05.05. 20:23, Elena

Kényszerpihenő

de sietek vissza

A gépem eléggé tönkrement az utóbbi időben, így néhány napig nélkülöznöm kell. Ha minden jól megy, jövőhét közepe felé már vissza is kapom, viszont addig a frissítésekkel nem tudok annyira haladni. Ian és Nina is aktívak voltak az elmúlt napokban, így amint lesz gépem, mindent pótolni fogok! Addig is: mindenki vigyázzon magára és vegye elő a télikabátját, mert úgy tűnik, szükség lesz még rá! :3 (Azért remélem, hóangyalt már nem tudunk csinálni ebben a nagy hidegben és néhai hóesésben.) Kárpótlásul itt egy csodás Delena videó:

Címkék: Oldal
2017.04.20. 14:31, Elena

Az ötödik design

Delena endgame style

És megérkezett az új külső! Igazából nem terveztem ennyire hamar váltani, de Juci annyira szép fejlécet készített nekem, hogy muszáj kirakom és mindenkinek látnia! :) Az én kérésemre a kedvenc párosunk, utolsó közös pillanatát örökítette meg és természetesen nem maradhatott le a gyűrű sem, ami azt jelzi, hogy ők összetartoznak. Odáig vagyok érte meg vissza! Még akkor is, ha az előző is lila volt. Remélem, nem unjátok meg! :) Berakok még egy videót is, ami a párosunk egész történetét bemutatja. Szerintem nagyon jól összerakott rajongói videó!

És berakok még egy videót, ami azért keltette fel először a figyelmem, mert amikor kiderült, hogy Nina visszatér, ez a dal ment a promo alatt. Imádom őket. Delena <3

Címkék: Oldal
2017.03.23. 20:34, Elena

A szerkesztő ajánlata

kint a G-Portál főoldalán

Ilyenkor érzi az ember, hogy jó, amit csinál. Amikor jönnek a látogatók, elismeréseket kap az ember... és én ezt most nagy mértékben megkapom. Hálás vagyok érte mindenkinek! Az, hogy kikerültem a főoldalra, több, mint amit remélhettem volna. Tudjátok, ha valaki olvasta az oldal legelső bejegyzését, abban leírtam, hogy nem tervezek nagy dolgokat az oldallal. Nos, ez útközben azt hiszem, megváltozott, mert igenis elkezdett jól esi, hogy az emberek idejárnak és érdekli őket, amit csinálok. A TVD-nek hála nem egy embert ismertem meg és fogadtam barátommá. Viki, Emily, vagy Ninaa, csak hogy neveket említsek. Jó, Nináát már régebbről is ismertem, de mostanában kezdtünk csak kommunikálni egymással. Na, tehát jó érzés. Remélem, ha a TVD véget ér, akkor is megmarad az oldal sikere, mert én tárt karokkal várom akkor is az idetévedőket! Ölellek titeket! *-*

Címkék: Oldal
2017.02.26. 11:54, Elena

A negyedik design

Delena first meet

Régóta terveztem már az új designt és rengeteg ötletem volt, de végül csak egy egyszerűt sikerült összehoznom. De ami késik, nem múlik! Témának a legelső találkozást választottam. Nosztalgikus, hisz mindjárt elérünk az utolsóig. Legalábbis az utolsó olyan jelenetekig, ahol ezt a két csodálatos karaktert együtt láthatjuk! Már várom, persze aggódok is. A diziről még annyit, hogy tudom, borzasztóan lila... de remélem, azért tetszik mindenkinek.

Címkék: Oldal
2017.02.20. 16:32, Elena

Egy kérés

felétek

Nem rég jelentkeztem Linda versenyére, ami most indult el igazán. Bár alapvetően nem szeretem a szavazós versenyeket, de ahogy itt meg van oldva, nem rossz. Megkérném minden látogatómat, aki szereti az oldalt, a mi Delena párosunkat, az nyomjon egy lájkot, szavazatot a képre! Köszönöm előre is mindenkinek!

 

delena.gportal.hu A teljes kinézet a linkre kattintva nézhető meg: www.delena.gportal.hu

Közzétette: lindadesign – 2017. február 4.
Címkék: Oldal
2017.02.04. 16:20, Elena

Galéria

Elkészült

Sokat agyaltam, lecseréljem-e a tumblr galériáját az oldalnak, de végül beleástam magam a sosugary rejtelmeibe és döntöttem. (Bár a tumblr oldalunkat sem törlöm, de azt nem hiszem, hogy már használni fogom.) Tehát hivatalosan is elkészültem, megnyitottam a:

Delena Sosugary

oldalt.

Még gondolkozok, hogy az epizódképeket hogyan pakoljam fel. De mindent csak szép lassan. Elenáról, Damonról már bőven van fent kép, persze egy csomó közös is akad. Inkább animációk, mert én "betegesen" gyűjtöm őket.

Egyébként, hogy lehet valaki ennyire szexi, mint Damon? Mármint Ian. Nem akarok túl elfogult lenni vele kapcsolatban (meg van más színész is, akitől elolvadok), de ő... úristen. Mostanság visszanéztem pár Delena jelenetet, meg nem Delenát is, csak Damonöset és.... fúh. Odáig vagyok érte. Emily barátnőmmel beszéltük is, hogy kábé bűn, hogy valaki ennyire jól nézzen ki. (És a közelünkbe is nyugodtan létezhetne pár ilyen jól kinéző férfiú...) Bocsánat a kicsapongásért... ennyi most a friss. Közeledünk a 8. rész megjelenéséig!

Címkék: Oldal
2017.01.05. 11:28, Elena
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Damon & Elena kapcsolata nem indul zökkenőmentesen. Az első évad sok közös pillanatot tartogat számukra, Damon hamarosan bele is szeret a lányba. Damon segít Elenának, hogy Stefan megmeneküljön, később pedig Elena éri el, hogy Damon ne haljon meg a többi vámpírral együtt. Az évad végén Damon megcsókolja Katherinet, aki Elenának adja ki magát. A második évadban Damon bevallja az érzéseit, de elfeledteti Elenával, hisz tudja, az öccse jobban megérdemli, hogy ez a lány mellette legyen és szeresse. Később, mikor Damon haldoklik a vérfarkas harapás miatt, Elena megcsókolja, de ez még nem szerelem a részéről. A harmadik évadban Damon visszaadja Elenának az elvesztett nyakláncot. Később kiderül, hogy a lány ekkor, vagyis a születésnapján szeretett bele Damonbe. Az évad alatt sok időt töltenek együtt, ám a végén Elenának döntést kell hoznia. Kitől búcsúzik el? Ezúttal Stefant választja, de Damon is fontos a számára. Aztán Elena autóbalesetet szenved. Meg is halna, de kiderül, hogy vámpírvér volt a szervezetében, így azzal zárul az évad, hogy magához tér. A negyedik évadban visszatérnek Elena azon emlékei, amit emberként elfeledtettek vele. Elena küzd a vámpírléttel és Damon segítségét kéri, aki minden tőle telhetőt megtesz. A későbbi részekben hivatalosan összejönnek. Elena, az öccse halála után kikapcsolja az emberségét, viszont az évad végére visszatér. Az ötödik évad elején örömmámorban úsznak. Később a baj elég nagy adagban szakad rájuk. Először az Augustin társaság, később Katherine keseríti meg az életüket. Túl lesznek szakításon is, de mint tudjuk, őket nem egyszerű szétválasztani; szeretik egymást. Az évad végén Damon öngyilkos küldetésre vállalkozik, de megígéri Elenának, hogy visszatér, hisz mások is vissza fognak tudni jönni a másik oldalról. Azonban az ígéretét nem tudja beváltani, Elena összeomlik. A hatodik évad elején Elena boldognak tűnik, de ez csak a felszín. Titokban gyógynövény főzeteket vesz be, hogy találkozhasson "Damonnel". Később Alaricot kéri meg, hogy feledtesse el vele a férfit, mert képtelen így élni. Damon eközben azon dolgozik, hogy minél előbb visszajusson a börtönvilágból, ami sikerül is. Sok időbe telik, mire Elena úgy dönt, emlékezni akar a szerelemre, ami érzett, de Alaric már nem tudja visszavonni az igézetet. Elena viszont szép lassan újra beleszeret Damonbe és ismét együtt lesznek. Az évad vége felé közösen eldöntik, hogy beveszik a gyógyírt és emberként élik le az életüket. Elena be is veszi, míg Damont megpróbálják több oldalról is lebeszélni. Mielőtt bevehetné a gyógyírt, valami olyan történik, amire senki sem számított: Kai jóvoltából Elena álomba zuhan, amiből csak akkor ébredhet fel, ha Bonnie meghal... az évad utolsó képkockáin Damon még bejut Elena elméjébe, hogy utoljára találkozhassanak. A hetedik évadban Damon igyekszik elfogadni, feldolgozni Elena veszteségét, habár egyáltalán nem egyszerű. Szinte képtelen rá. Az évad végén, az Armoryban Elena hangját véli hallani, így elindul az irányába... ez az, ami a vesztét okozza. A nyolcadik évadban Damon egy szirén bábjává válik és sokáig Elena emlékébe kapaszkodva próbálja ezt végigcsinálni. Később Sybil módosítja az összes Elenáról szóló emlékét, így a lány megszűnik számára. Ám a félévadzáróban Carolinenak van egy jó húzása, ajándékot ad Damonnek: Elena nyakláncát. Ahogy Damon megpillantja, visszaszivárog Elena a fejébe. A nyaklánc végül nem hagyja nyugodni Damont. Ahogy ő fogalmaz, akárhányszor megfogja, melegség árad szét benne. Végül elkezd küzdeni Sybil ellen, aki bosszúból egy katatonális állapotba küldi. De onnan is kijut, hála a barátainak és a testvérének. Kad legyőzése közben majdnem meghal... sőt, meg is hal, feláldozva önmagát Stefan és Elena életéért cserébe. Ebből a helyzetből Bonnie menti meg. Ezek után már csak egy végső ellenséggel kell szembenéznie neki és a többieknek: Katherinenel. A lány, aki az egész történetet elindította, még egyszer utoljára átejti a fivéreket. Damon komoly döntésre szánja el magát; feláldozná az életét azért, hogy ezúttal valóban mindenkit megmentsen. Ám ezt az áldozatot végül a testvére átveszi, erőszakkal. Damon emberként találkozik újra Elenával, akivel megkapják a "boldogan éltek, amíg meg nem..." endgame-t.

Damon & Elena - All I Need (8x09)

 

A szerkesztő:
Elena

 

 
 


 

Olyan oldalak, ami az enyémhez
hasonlóan egy párossal foglalkoznak.

 

 
    
    
    
    
    
 

29/2

Leginkább sztáros, sorozatos oldalakkal cserélek, valamint a barátaimat teszem ki, ezért ne sértődj meg, ha visszautasítalak. Feltétel még az igényes tartalom és a kinézet is.

 

Érdekel a szerepjáték? Szereted a The Vampire
Diariest vagy a The Originalst? Olvass tovább!

Elgondolkoztál azon valaha, hogy sok legendában miért pont az este az az időszak, amikor a legtöbb szörnyűség történik? Vagy azon, hogy az emberek miért félnek ösztönösen a sötéttől, az éjtől? Mintha valami gonosz lapulna benne, valami, amit senki sem ismer, senki sem lát, de retteg tőle, mert érzi a belőle áradó gonoszságot... Te is tudni akarod ezekre a kérdésekre a választ, nem igaz? De hinnél-e nekem, ha azt mondanám, minden mese a vámpírokról, vérfarkasokról és boszorkányokról igaz? A nem értő, tudatlan szemek elől elrejtve, de a felszín alatt ott van a világ az igazi valójában, s minden szegletét mágia itatja át. S pontosan ennek következtében jöttek létre a természet anomáliájaként a vámpírok, vérfarkasok, hibridek, eretnekek, s ki tudja, milyen torz lényeket rejt még az éjszaka… Készen állsz, hogy felfedezd ezt a világot, mely nemcsak izgalmakat, hanem megannyi veszélyt is tartogat a számodra?
Szembeszállhatsz a sötétséggel, megpróbálva eltörölni a föld színéről az emberek számára veszélyes teremtményeket, de ugyanígy melléjük is állhatsz, s élvezheted a hatalmat, a felsőbbrendűséget, azt, hogy mindenki felett állsz… A választás a te kezedben van, ám jól vigyázz, hogyan döntesz, mert annak súlyos következményei lehetnek, s ha egyszer belevágsz ebbe a kalandba, akkor többé nem visszakozhatsz… 

http://silhouettefrpg.hungarianforum.com/

 

 

Szerkesztők: Elena & Damon
Téma: Delena (Damon & Elena)
Nyitás: 2016. szeptember 6.
Design: Elena
Egyéb kód: LindaDesign
E-mail: delenackles@gmail.com

delena.gportal.hu egy non-profit rajongó oldal. A szerkesztőség nem áll kapcsolatban Nina Dobrevvel és Ian Somerhalderrel, sem a menedzsereikkel, hozzátartozóikkal. Az oldal célja csupán annyi, hogy megismerhessük kicsit őket és még jobban azt a két karaktert, akiket alakítanak a The Vampire Diaries című sorozatban: Damont és Elenát. Az itt található tartalom többsége saját írás, fordítás, illetve gyűjtés. Ezek részben, vagy teljes egészében történő másolástilos. Ha mégis el szeretnél vinni valamit, írj nekünk és egyezkedünk.

 
Indulás: 2016-09-06
 

 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre